Önéletrajz

Részletes Önéletrajz

A kezdetek (1991-2001)

1991 – Születési év, Budapest, 4. gyermek.
1998 – Első győzelem (óvodás Clallenge-day futóverseny)
1997-1998 – Rendszeres úszóedzések, időnként: futás, síelés
1998-2001 – Rendszeres atlétikaedzések (mindenféle szakág) a BMTE Atlétika Szakosztályában
1999 – Zenetanulás kezdete (dobolás)
1999 – Első érem (Futapest Szólád Crossfutás)

Egy sportos család 4. gyermekeként, meglehetősen aktív környezetbe születtem bele, ahol a mozgás, sportolás mindig is központi tevékenységnek számított. Óvodás éveim túrázással, úszással, síeléssel és sok rohangálással teltek. Elsős koromban (1998) kezdtem el rendszeresen futni. Három évig jártam a BMTE atlétika edzéseire, ahol a sportág elemi képességeit sajátíthattam el, továbbá egy jó alkati és mozgás-koordinációs alapra tehettem szert. Az állóképességi alapokat továbbra is a túrázás, valamint az alkalmi úszás és sífutás adták meg, de egyre többször csatlakoztam Apukám utcai futásaihoz is, ugyanis a sprint és az ügyességi számok helyett nekem ez a sporttevékenység sokkal jobban tetszett. Ez az orientáció végül odavezetett, hogy 10 évesen (2001-ben) nővérem példáját követve én is egyesületet váltottam.

Gyermekkori élsport (2001-2006)

2001 – Versenysportolás kezdete a BEAC Atlétika Szakosztályában, távfutó szakágban (utánpótlásedző: Szabó Anikó, vezető edző: Szabó Imre).
2001 – 2003 – 6 Budapest-bajnoki cím szerzése gyermek korcsoportban (2 mezei, 2 kismaratoni, 2 pályaverseny).
2002 – Az első nemzetközi eredmény („Dortmund – 8 ország gyermek-serdülő atlétikai viadal”, 1000m – 1. helyezés: 3:23).
2004-2005: Az „ezüstérmek” korszaka: Továbbra is a Budapest-bajnokságok dobogóján, ezúttal már többnyire Dani Áron mögött.
2005 – Lankadó versenykedv, élénk szubkulturális érdeklődés (graffiti, gördeszka).
2006 – Távozás a BEAC-ból családi okok miatt (tavasz).

2001 őszén tehát már a BEAC Atlétika szakosztályában folytattam a futást, ami egyben az aktív versenysportolás kezdetét is jelentette. Eleinte Szabó Anikó vezette az edzéseimet, amit felettébb élveztem, ugyanis a több kilométeres edzések számomra nagy újdonságnak számítottak. Nagyon megszerettem a futást, és éreztem, hogy a távfutás már tényleg nekem való műfaj. Ezt követően az első versenyszezonok komoly sikersorozatot hoztak, amelyek egyfelől nagy löketett adtak az edzések folytatásához, ugyanakkor a sikerek mentális feldolgozása már kevésbé sikerült. 2002, 2003-ban szinte az összes Budapest Bajnokságot megnyertem 600/800m-en, kismaratonin és mezein egyaránt. Szintén meghatározó mérföldköve volt ennek az időszaknak a Dortmundban évente megrendezésre kerülő nemzetközi gyermek-serdülő atlétika versenyek, ahol 1000 méteren mindig dobogón tudtam végezni. Aztán 2004-ben sok minden megváltozott. Például Dani Áron edzőtársam, évfolyamtársam felfejlődött rám, majd a versenyeken rendre lehajrázott. Hatalmas krízisként éltem meg mindezt, de egyébként minden önértékelési probléma ellenére nem lettem rosszabb futó, sőt fejlődtem is. Az „Áron-jelenség” azért mindenképpen törést okozott bennem, amire még rátett egy lapáttal az is, hogy az első serdülő országos bajnoki megmérettetéseken még az 1-6 közé sem sikerült bekerülnöm, ami a megyei bajnokságok után eléggé kiábrándító volt, mert én nagyjából azt hittem, hogy nincs nálam jobb futó a korcsoportban.. Érdekes, hogy habár 13 évesen a rövidebb távokon is egész jó eredményeim voltak (600m – 1:41, 2000m – 6:40), már ekkor éreztem, hogy nekem az ennél is hosszabb távok passzolnak. 2004-ben 8. lettem a Kimaratoni OB-n, egy évvel később (14 évesen) pedig életem első 10 km-én sikerült 37:38-at futni, ami számomra nagyon emlékezetes futás mind a mai napig. Ennek a korszaknak az utolsó számottevő eredménye a 2005-ös őszi pálya országos bajnokság volt, ahol 3000 m-en 6. lettem 9:49-cel. Időközben a rossz tapasztalatok és a nálam elég korán jelentkező tinédzser kori lelki válság miatt egyre jobban elment a kedvem a versenyzéstől, szinte már fel is akartam hagyni vele. Ezzel párhuzamosan, családi okok miatt egyre rosszabb viszonyunk lett az egyesülettel, így végül 2006. májusában a testvéreimmel együtt elhagytuk a BEAC-ot.

Az útkeresés időszaka (2006-2007)

2006-2007: Minimális, alacsonyabb szintű versenyzés. Erőteljes művészeti orientáció (képzőművészet, zeneművészet, dobolás). Aktív gördeszkázás, haladó szinten.
2007- Csatlakozás a BMTE Triatlon Szakosztályához. Edzések gyakoriságának növelése (futás, kerékpár).
2007 – Az első félmaraton teljesítése (Budapest Félmaraton – 01:24:32).

A távozás időszakában nagy gondot okozott, hogy mi legyen a versenysportolással.. A futást önmagában semmiképpen sem akartam abbahagyni, hiszen ezt a mozgást nagyon megszerettem. Viszont a versenyzéssel ambivalens érzéseim voltak. Éreztem, hogy van tehetségem és az eredményeim sem rosszak, de úgy általában egy lázadós életérzés fogott el akkoriban, ezért elég sok mindennel szembe fordultam, így a versenysporttal is. Sajnos belekeveredtem olyan szubkultúrákba, mint a graffiti vagy a gördeszka, amelyek éppenséggel sokkal jobban érdekeltek a sportolásnál. Ezt követően több mint félévig egyedül futogattam heti két-három alkalommal, a versenyzés gondolatát pedig szándékosan “fagyasztottam”. Aztán 2007 elején valahogyan odaszegődtem a Bartos György vezette BMTE Triatlon szakosztályához, ahol lehetőségem nyílt pont olyan futóedzéseket végezni, amelyeket én is szerettem volna. Emellett időközben arra is rájöttem, hogy azért egyedül futni nem valami jó, tehát ez a társaság mindenképpen jól jött. Egyre jobban mentek a futások, az edzőtársaim pedig egyre inkább noszogattak, hogy én is kezdjek el triatlonozni. Alapvetően a versenyzés gondolata már jóval vonzóbb volt, mint előtte. Az úszással azonban sehogy sem tudtam megbarátkozni (bár néhány hét erejéig én is kipróbáltam a hajnali uszodázást), a bringázás viszont tetszett. Így jött az elhatározás, hogy akkor belőlem duatlonista legyen. Abban az évben még nem indultam duatlon versenyen, de elkezdtem rendszeresen biciklizni. Emellett napi szinten gördeszkáztam is, ami szintén egész jól ment, de a fizikai állapotomra rendkívül rossz hatással volt, mivel rendszeres ízületi fájdalmaim voltak tőle. A sportágak sora itt még korántsem ért végett. Még 2006-ban, a BEAC-os távozáskor volt egy titkos álmom, hogy én inkább nem hosszútávfutó, hanem sífutó leszek. Ez még egy 2006-os amatőr sífutóversenyen fogalmazódott meg bennem, de utána nem igazán tudtam az álom megvalósításához hozzákezdeni, mert két nagyon gyenge tél következett, ezért egyelőre maradt a duatlon, mint fő „csapásirány”. Ezen felül még időnként eljártam falat mászni is, sőt 2007-ben sziklamászó táborban is részt vettem. Ebben az útkeresési időszakban nemcsak a sportok felé voltam nyitott, hanem a művészetek irányába is. Habár a „graffiti pályafutásom” már lecsengett, a komolyabb képzőművészet egyre inkább érdekelni kezdett, ezért akkoriban egy rövidebb ideig jártam rajzórákra, illetve havi rendszerességgel látogattam különböző galériákat is. Emellett ott volt még a zenélés is, ami szintén hosszú évekre visszanyúló történet, hiszen elsős koromban a futással egyidejűleg elkezdtem dobolni tanulni, amit közel olyan magas szinten űztem, mint a sportolást. 2007 nyarán volt bennem egy olyan elhatározás is, hogy ha már a versenysport valamelyest a háttérbe szorult, akkor inkább a dobolásra teszek nagyobb hangsúlyt. Ez részint meg is történt, ugyanis egyre több órát kezdtem gyakorolni és a jazz koncertekre járás is állandó programmá vált. Tulajdonképpen ez egy meglehetősen szerteágazó és termékeny időszak volt, ahol nagyon sok mindent csináltam egyszerre (csak éppen nem tanultam..), ugyanakkor nem igazán alakult ki, illetve folyamatosan változott, hogy mit is szeretnék leginkább csinálni.
Visszatérve a sportra, 2007-ben még a futás és a biciklizés közel sem ért el olyan rendszerességet és intenzitást, ami a versenysportoláshoz szükséges lett volna. Ennek ellenére azért egyre jobb eredményeket tudtam elérni a Futapest Crossfutások-on, illetve ősszel – minimális felkészüléssel – lefutottam az első félmaratonomat is (01:24:32).

A „multi-versenysport” korszak (2008-2010)

2008 – Továbbra is sokrétű érdeklődés (több sportág, illetve művészetek is egyszerre jelen vannak a szabadidő eltöltésében).
2008 – Az első duatlon versenyek teljesítése – egyből aranyjelvényes szint elérése. Emellett elmozdulás a rendszeres sífutás irányába is.
2009 – Elmélyülés az élsportolásban – az egyéb tevékenységek háttérbe szorulása. Multisportolás megvalósulása: duatlon, futás, sífutás, sírollerozás egyidejűleg, versenyszerűen.
2009 – Az első válogatottság: Duatlon EB (Budapest). Év végén: visszatérés a BEAC-ba, Szabó Imre edzőhöz. Mérföldkő elérése hosszútávfutásban is: Kismaratoni OB 2. helyezése – 01:10:08 (félmaraton).
2010 – A multisportolás csúcsa: Junior országos bajnoki cím sífutásban, duatlonban és atlétikában is. Újabb részvétel a Duatlon EB-n (Nancy). Érettségi teljesítése.
2010 – A duatlonozás és a sífutás befejezése. Válogatottság atlétikában is – Mezeifutó EB (Albufeira). Egyetemi tanulmányok megkezdése (ELTE PPK Sportszervező).

A 2008-as év még sok mindenben hasonlított az előzőhöz, ugyanis a gördeszkázás, a zene és a képzőművészet továbbra is nagy hangsúlyt kapott. Ugyanakkor a sportolás kezdett egyre rendszerezettebbé és intenzívebbé válni az életemben, ami főleg a versenysportolás vonzásának köszönhető. A sífutás iránti vágyálom továbbra is élénken mozgott bennem, de ebben az évben is gyatra volt a tél, ezért nem igazán tudtam lécre állni – egyébként pedig amúgy sem lett volna meg hozzá a megfelelő háttér.. Áprilisban elindultam életem első duatlon versenyén, Százhalombattán, ami elég jól sikerült, ugyanis ifjúsági kategóriában harmadik lettem. Nem sokkal később rajthoz álltam a kaszói sprint OB-n is, ahol pedig 12. lettem. Nagyon megtetszett ez a sportág, így elhatároztam, hogy a jövőben komolyabban fogok vele foglalkozni. Ez után nagy csalódással éltem meg, hogy kb. vége is a duatlon szezonnak és csak ősszel lesz legközelebb néhány verseny. Ennek ellenére azért igyekeztem jobban ráállni a kerékpározásra, mert ebben még nagy lemaradásaim voltak. Ez nem igazán sikerült, ugyanis az edzésmunkám továbbra is elég hektikus maradt. A gördeszkázás okozta sérülések sok kihagyást követeltek, emellett továbbra is halmoztam a szabadidős programok sokaságát, ami ellehetetlenített mindenfajta kiegyensúlyozott edzésprogramot. Ősszel (gyenge mezőnyben) 4. lettem a duatlon diákolimpia országos döntőn, ami megint csak jelentősen növelte a duatlon iránti elköteleződésemet. Ezután a kedvező időjárási körülmények révén sikerült a sífutás felé is számottevően elmozdulnom, így 2009. év elején már sífutó versenyeken találtam magam. Az első megmérettetésen – Sífutó Országos Diákolimpia VI. korcsoportjában (ellenfél hiányában) rögtön nyertem is egy aranyérmet. Nem sokkal később, az ausztriai rendezésű OB-n is rajthoz álltam, ahol két bronzérmet szereztem. Habár keveset tudtam havon edzeni, és a technikában sem voltam kiforrva, mégis nagyon rákattantam erre a sportágra (is)… Az edzések terén stabilabb helyzet alakult ki, amihez nagyban hozzájárult az, hogy az egyéb tevékenységeim jelentősen kiszorultak a szabadidőmből, a gördeszkázást például (az oktatást leszámítva) teljesen letettem. Az élsportba való elmélyülésben a tavaszi duatlon sikerek hozták meg az abszolút áttörést. Az OB-n a juniorok között sikerült a 6. helyezést megszerezni, és a Budapesten megrendezésre kerülő Duatlon EB-re pedig szabadkártyával szereztem indulási jogot. A nemzetközi élsporttól eléggé megilletődtem, hiszen épp’ csak belekezdtem a rendszeres, intenzív edzésmunkába… Az EB hangulata mélyen megérintett, ezért már kicsit sem volt kérdéses számomra az élsportolás fontossága. Nyáron a multisportolás csúcsát éltem meg. Egymás után vettem részt teljesen különböző edzőtáborokban: először Dobogókőn futó, kerékpáros, síroller edzéseket halmoztam, majd elmentem az egyesületi (faddi) triatlon edzőtáborba, ahol én is minden reggel úsztam, sőt életem első triatlon versenyén is elindultam. Ez után pedig családi, magashegyi túrával zártam a nyári felkészülést, de közben időnként kenuzni és falat mászni is eljártam… Egyik falmászás alkalmával (biztos hogy nem véletlenül!) újra találkoztam Kriván Andris barátommal, aki rábeszélt, hogy jöjjek vissza a BEAC-ba edzeni. Közben a Budapest Félmaratonon egy lendületes futással 75 percre sikerült lefaragnom az időmet, tehát a futásban is ütőképesnek bizonyultam. Végül rávettem magam a visszatérésre és október végén újra elkezdtem járni Imre bácsihoz, a BEAC Atlétika Szakosztály edzéseire. „Régi-új” edzőmmel sikerült megbeszélni, hogy nekem a duatlon lenne a fő versenyszámom, amihez szükségem lenne színvonalas futóedzésekre, emellett pedig azért a hosszútávfutásban is próbálgatnám magamat. Jól jött a változás, mert amúgy is szerettem volna újból elindulni atlétikai versenyeken, például a közelgő Kismaratoni OB-n. Ez a novemberben megrendezett siófoki kismaratoni OB újabb mérföldkövet hozott a sportpályafutásomban. A futásom felfoghatatlanul jól végződött és egyben egy extatikus élményt is jelentett: minden várakozásomat felülmúlva a második helyezést szereztem meg (junior) 01:10:08-as időeredménnyel. Imre bácsi biztatott, hogy nekem mindenképpen maratonfutónak kell lennem, ami nekem is tetszett, de azért még jobban ragaszkodtam a duatlonhoz, és a sífutás is ott volt a terítéken. A 2010-es évemet ezért ebben a hármas kombinációban kezdtem meg, és a tavaszi versenyszezonban szinte az összes célomat sikerült elérnem, hiszen utolsó éves juniorként megnyertem a sífutó OB-t, a duatlon OB-t is, a kismaratoni OB-n pedig megint 2. lettem, ugyancsak 70 perces idővel. Ekkor úgy tűnt, hogy tényleg megvalósítható a magas szintű multisportolás, hiszen ez valóban komoly teljesítményt jelent. Ezen kívül még a közelgő érettségi sem tudott kizökkenteni. Olyannyira sem, hogy még az irodalom írásbeliről is igazoltan hiányozhattam, mivel a hétvégi Duatlon EB pont az érettségi előtti hétvégén volt. Ez az EB közel sem sikerült olyan jól, mint ahogy szerettem volna, aminek egy szerencsétlen esés mellett a biciklizésben továbbra is fennálló lemaradás volt a legfőbb oka. Kicsit megrendültem a duatlon irányába, az atlétika pedig egyre jobban vonzani kezdett. A nyári időszakban szinte nem is kerékpároztam, pedig korábban még az is felvetődött, hogy az ősszel megrendezésre kerülő Duatlon VB-n is indulok. Ehelyett teljesen belevetettem magam az 5000m-es felkészülésbe, ahol a 15 percen belüli idő és a junior dobogós helyezés volt az alapvető célkitűzésem. Sajnos egyik sem jött össze, ami a tavaszi sikersorozat után nagy csalódással fogott el. Végül is a junior bajnokságon 4. lettem 15:23-as idővel, ami így „ismeretlenként” a semmiből azért egyáltalán nem rossz eredmény. Ez után a félmaratoni idő javítása (70 percen belüli futás) izgatott, ami szintén nem jött össze, mert ősszel csak a barcsi félmaratonon tudtam rajthoz állni, ahol ugyancsak 70 percet futottam (amúgy hosszabb volt a pálya). Látszik, hogy a tinédzserkori izgágaságot még némiképpen magamon hordoztam, mert gyorsan akartam, egyszerre több területen is helyt állni. Egyébként ekkor még egy olyan idealista sportpályafutásban gondolkoztam, hogy még 3 évig duatlonozok, aztán 3-4 évig maratonokat futok, majd a sportkarrierem harmadik szakaszában sífutással zárok. Természetesen mindhárom versenyszámban nemzetközi szintű eredményességben gondolkoztam. Az elképzelések aztán gyorsan átalakultak, ugyanis az őszi duatlon versenyek alatt olyan benyomások értek, amelyek lehetővé tették az önreflexiót és így a reális tervezést. A kudarcok révén végre sikerült őszintén feltennem magamban a kérdést, hogy igazából miért is duatlonozok. Emellett egy reális kalkulációt is végeztem, amelynek során kiderült, hogy a duatlon versenyeim közel 80%-ában kifejezetten rosszul ment a kerékpározás és így a végeredmény is csak az esetek fele részében lett jó minőségű. Végül, 2010 októberében határoztam el, hogy a duatlonozást abbahagyom. Az egyéni kudarcok mellett a sportág kedvezőtlen perspektívája is szerepet játszott a döntésemben, hiszen a duatlon nem olimpiai versenyszám, így a nemzetközi versenyrendszere is egyre gyengébb, periférikusabb lett az évek során. Egyébként abszolút békességem volt a váltással, mert rájöttem, hogy én eredetileg is futó voltam és tulajdonképpen mindig is ebben éreztem otthonosan magamat. A kerékpározásnak pedig szinte semmi köze nincs az én személyiségemhez, mert abban technikásnak, merésznek és törtetőnek kell lenni – ami rám nem jellemző. Nem sokáig haboztam, ugyanis meneteltem tovább a versenysport céljaim felé, csupán azokat már a hosszútávfutásban tűztem ki. Így történhetett meg, hogy a 2010-es évemet egy mezeifutó EB kvalifikációval sikerült megkoronázni, ahol ráadásul elég jó eredményt futottam (stabil középmezőny). Jó sűrű év volt; az érettségi is szépen meglett és az egyetemre is felvettek (ELTE PPK Sportszervező).

U23-as évek – felkészülés a felnőtt versenysportra és a maratonfutásra (2011-2013)

2011 – Váltás „fontolva haladó”, nyugodt edzésmunkára. Gyorsulás és tapasztalatszerzés az utcai futásban.
2011 – Jó helyezések az U23-as országos bajnokságokon (10 000m – 3. hely, 5000m – 4. hely) Országos bajnoki cím megszerzése félmaratoni versenyszámban. Újabb válogatottság a Mezeifutó EB-n (Velenje).
2012 – Jelentős hullámvölgyek váltakozása, sérülések miatt. Ennek ellenére újabb félmaratoni győzelem és időjavítás az OB-n (01:08:43), és harmadik válogatottság megszerzése a Mezeifutó EB-n (Szentendre).
2013 – Még erőteljesebb specializáció az utcai futásra. Fejlődés a futótechnikában és a mozgás hatékonyságában. Diplomázás és felvételi miatt továbbra is „takarékos” edzésmunka. Mesterszakos egyetemi tanulmányok megkezdése a Testnevelési Egyetemen.
2013 – A harmadik U23-as országos bajnoki cím megszerzése félmaratonon, nagy egyéni csúccsal (01:06:53). Egyre több részvétel külföldi versenyeken.

A 2011-es évem tehát már csak hosszútávfutással telt, ami viszonylag nagy előrelépést eredményezett. Továbbra is a 70 percen belüli félmaraton és a 15 perc alatti 5000m volt a fő célkitűzésem. Ezek csak részlegesen teljesültek, ezért végig volt bennem egy kis elégedetlenség, de így utólag már látom, hogy valószínűleg azért nem volt akkora előrelépésem, mint az előző két évben, mert az edzésprogramom egészen átalakult: Szabó Imre edzőm egy nyugodt, fontolva haladó munkát dolgozott ki, ami inkább a technika fejlesztésére, a gyorsulásra és a fenntartható eredményességre lett kihegyezve. Ráadásul időben és mennyiségben még valamivel kevesebbet is edzettem, mint 2010-ben, hiszen a kerékpáros edzések helyére rövid, könnyű edzések kerültek. Edzőmmel már az előző év végén eldöntöttük, hogy a hosszú távú felkészülés középpontjában a maraton áll – ebben tudnám ugyanis a legnagyobb sikereket elérni, és én magam is az utcai/országúti műfajt éreztem legközelebb magamhoz. Persze ez komoly „építkezést” igényel, ezért ezekre az évekre egyelőre csak a félmaraton került az első helyre a prioritásban. A 70 perc lefaragása elég nehezen jött össze. Megtapasztaltam, hogy az utcai műfaj mennyire komplex, vagyishogy mennyire sok tényezőtől függ: időjárás, pálya, mezőny, formaidőzítés, taktika…stb. 2011-ben sikerült megnyernem az első Vivicittá Félmaratont, ami mindenképpen presztízsértékű, de az erős szél miatt és versenytárs híján újra csak 70 percet tudtam menni. Májusban indultam a Mondsee Félmaratonon, ahol megint csak nem volt kivel futni, ráadásul még a pálya is dombos volt (ez 72 perc lett). Aztán az őszi Budapest Félmaratonon végül sikerült egy 69:28-at menni, aminek azért örültem, mert könnyen esett és az U23-as országos bajnoki cím is meglett vele. Abban az évben csak egyszer futottam 5000 métert, ami pechemre 15:01 lett. 10 000 m-en viszont impozáns 31:08-at szaladtam, ami még egy bronzéremre is elég volt. Az őszi mezeifutások még a tavalyinál is jobban mentek, így végül második legjobb utánpótláskorúként kerültem be az EB csapatba. Az Európa-bajnokság viszont gyenge eredménnyel zárult – sajnos előtte kicsit betegeskedtem és még a verseny elejét is eléggé elfutottam. A 2012-es év sajnos egy jelentős mélypontot hozott. Két makacsabb sérülésem is volt, ami miatt heteket ki kellett hagynom, ennek ellenére azért mégis sikerült szép sikereket elérni: Először a pozsonyi félmaratonon javítottam időt (01:08:57), amit viszont egy komoly talpsérülés követett. Ősszel a Budapest Félmaratonon javítottam még pár másodpercet (01:08:43), és az U23-as bajnoki címemet is meg tudtam védeni. A mezeifutó szezon közepén azonban egy újabb sérülés hátráltatott, ami annyira fájt, hogy az OB-ról és az EB-ről is lemondtam, majd az utolsó pillanatban mégis mindkettő összejött. A sérülés egyébként csak kicsit enyhült, de még így edzés nélkül, „lendületből” is sikerült egész jól teljesíteni ezeket a versenyeket – mindközben pedig az adrenalin miatt nem éreztem fájdalmat. Az Európa-bajnokságot egyébként itthon, a szentendrei Skanzenben rendezték, havas-jeges időjárási körülmények között. A futás részben emiatt, részben a több hetes intenzív edzés hiánya miatt, nagyon gyengén ment. Ennek ellenére tisztességesen helyt álltam, és még két helyezéssel előrébb is zártam az előző évihez képest (77., 79. helyezések). 2013-ban sok minden stabilabbá és színvonalasabbá vált a sporttevékenységemben, de a diplomázás miatt és az elmúlt két év munkája beérésének megvárása érdekében még továbbra is csak „takarékon” edzettem. Az év elején lehetőséget kaptam a Jeruzsálemi Maratonon való részvételre, ahol 5. lettem a 10 km-es távon. Ezuátn a Vivicittá 10 km-es futamán lettem második, majd következett a 10 000m-es OB, ahol 30 perc körül szerettem volna futni. Sajnos ez az iram csak fél távig ment, így végül megint 31:09-et futottam, és ezzel harmadik lettem az U23-as kategóriában. A tavaszi versenyek tehát felemásra sikerültek, utólag kicsit bántam is, hogy a 10 km-re ennyire feltettem a heteimet, mert jobb lett volna talán a félmaratonra koncentrálni. Ezen a távon sem született előrelépés, mert csak egy szezonvégi versenyre, a Radenci félmaratonra tudtam elmenni, ahol viharos szél miatt egy 70 perc jött csupán össze. Fejben egyébként már 66 perc körüli eredményben gondolkoztam, és úgy éreztem, hogy a lábaim is képesek lennének erre. Nyáron nagy elánnal készültem, hogy valóságosan is utolérjem ezt az elképzelést. Az edzések nagyon jól mentek, valamivel emelkedett is a penzum, és ami a legfontosabb: éreztem, hogy most egy áttörés következik. Hála Istennek, tényleg beért az elmúlt néhány év munkája, ugyanis a Budapest Félmaratonon 01:06:53-as nagy egyéni csúcsot mentem és zsinórban harmadszorra is U23 országos bajnok lettem. Időközben a TF-en hozzákezdtem a mesterszakos tanulmányaimhoz is. A 2013-as év végét viszonylag jó eredményekkel zártam, a Mezeifutó OB-n például felkészülés nélkül is egész jól ment a futás – a felnőtt csapatversenyben megint bronzérmesek lettünk. A 2014-es évben a felnőtt korosztályba léptem, ami nem jelentett túl nagy hátrányt, mert pont sikerült a hazai élmezőnyhöz felzárkóznom. Ez az év a 2010-eshez hasonlóan nagyszerűen összejött, hiszen több egyéni csúcsot sikerült elérnem és nemzetközi versenyeken is jó eredményekkel tudtam szerepelni. Az idényt ezúttal is Jeruzsálemben kezdtem, ahol egy remek második helyezést futottam a 10 km-es távon. Ezután elit futóként részvételi lehetőséget kaptam a rangos berlini félmaratonon, ahol főként taktikai hibázás révén sajnos nem jött össze az egyéni csúcs megdöntése (01:07:11 lett). Ezután 3. lettem a Vivicittán, majd 30:11-es nagy egyéni csúcsot futottam a 10 000m-es OB-n. Ez után még szerettem volna újra megpróbálni a félmaratont, de megfelelő verseny híján inkább csak kisebb pénzdíjas utcai futásokra látogattam el. A nyári felkészülés is színvonalasan telt, mind futómozgásban, mind futómennyiségben előre tudtam lépni. Kifejezetten jól sikerült a 10 napos salzburgi edzőtábor, aminek a közvetlen „terméke” két nagyszerű 5000m lett (egy felnőtt OB 4. hely és egy szuperliga döntő 3. hely – 14:36-os egyéni csúccsal). Az őszi Budapest Félmaratonon megszereztem életem első felnőtt bajnoki érmét (2. helyezés), de kedvező mezőny híján megint csak egy 67 perces futás jött össze. Nem sokkal később 4. lettem a 10 km-es OB-n, ahol szuper idővel, 29:54-el értem célba. Ez után közeledett a maratoni debütálásom, aminek a közvetlen előzményei meglehetősen szerencsétlenül alakultak (betegség). Hála Istennek végül minden jóra fordult, és egy kiegyensúlyozott, élvezetes futással 19. lettem, 02:22:34-es idővel a híres Frankfurt Marathon-on. A 2015-ös évet a maratoni versenyszámra való készülés és időjavítás jegyében kezdtem meg.

Felnőtt versenysport és a maratonfutás kezdete (2014 – jelenleg is)

2014 – Első év a felnőtt korosztályban – időben megvalósuló felzárkózás: mindegyik versenyszám éves ranglistájában sikerült az első 5 közé jutás.
2014 – Új egyéni csúcsok rövidebb távokon: 5000m – 14:36, 10 000m – 30:11, 10km – 29:54. Nemzetközi sikerek: Jeruzsálem Maraton (10km) – 2. hely, Berlin Félmaraton – 21. hely.
2014 – Félmaratoni OB 2. helyezés (első felnőtt bajnoki érem). Maratoni debütálás: 02:22:34 (Frankfurt Marathon, 19. helyezés).
2015 – Tavaszi sikersorozat: Jeruzsálem Marathon (10 km) – 2. hely, Berlin Félmaraton – 18. hely (01:04:55), Hamburg Marathon – 21. hely (02:17:30) – fél perc híján olimpiai szint!
2015 – Universiade (Gwangju): 10. helyezés félmaratoni távon (eddigi legjobb nemzetközi helyezésem)
2015 – Berlin Marathon: 02:16:30, olimpiai kvóta megszerzése
2016 – Hága Félmaraton 15. hely, Jeruzsálem Félmaraton 2. hely, Vivicittá Félmaraton győzelem, új pályacsúccsal!

Klubtagságok

Időszak Klubok
1998-2001 BMTE Atlétika Szakosztály
2001-2006 BEAC Atlétika Szakosztály
2002-2004 Futapest Klub (crossfutás)
2007-2009 BMTE Triatlon Szakosztály
2007-2009 Futapest Klub (crossfutás)
2009-2011 Hangya SE (sí)
2009 – BEAC Atlétika Szakosztály
2010-2011 BEAC Polythlon Triatlon Klub

Edzőim

Időszak Edzők
1997-1998 Répási Ildikó (úszás)
1998-2001 Bartha Attila (atlétika, sprint)
2001-2002 Szabó Anikó (atlétika, távfutás)
2003-2006 Szabó Imre (hosszútávfutás)
2007-2009 Bartos György (triatlon, duatlon)
2009- Szabó Imre (hosszútávfutás)